Olyan fogpótlásokat nevezzük rögzítettnek, amelyeket speciális ragasztóanyaggal, cementtel rögzítünk a természetes preparált fogakra, vagy a felépített fogakra, illetve implantátumokra is fixálhatunk. A páciens által nem, csak orvosi beavatkozással távolíthatóak el.
Koronáról akkor beszélünk, amikor egy fogra, vagy implantátumra készül a pótlás, amely teljesen beborítja a fog koronáját.
A rögzített híd olyan fogpótlás, amellyel a hiányt pótló műfogakat a maradék fogakra, implantátumokra rögzítjük. A rágóerő csak a természetes fogat, implantátumot terheli, a szájban pedig csak annyi vagy kevesebb helyet foglal el, mint a természetes fogak.
A fémkerámia hidak, koronák
Ennél az eljárásnál a porcelán koronák, és hidak váza speciális kobalt-króm ötvözetből készül (nikkel mentes), amelyre a fogtechnikus az eredeti fogakkal megegyező színű, - így az esztétikát és a fog eredeti formáját visszaadó - a fémet elfedő porcelánt rétegez fel.
Amikor esztétikus töméssel vagy inlay-betéttel már nem állítható helyre a fog eredeti alakja, formája, akkor a fogat fogorvosunk lecsiszolja. A preparált, lecsiszolt fogcsonkról lenyomatot vesz, amely alapján a fogtechnikus elkészíti a porcelán koronát. Hidak esetében a foghiányt határoló fogakat, csiszolja le, majd szintén lenyomatot vesz, és a fogtechnikus elkészíti a hidat.

Fontos elmondani, hogy bármilyen fogpótlás, csak akkor lehetséges, amennyiben a korona alatt lévő fogak nem szuvasak, esetleges gyökérkezelés elvégzése, fogágy-betegség gyógyítása már megtörtént. Nagy hangsúlyt fektetünk a preparálandó fogak egészségére, a készítendő fogpótlás tartósságra, stabilitásra, az egészséges rágófunkció helyreállítására, az esztétikára, és a páciens elégedettségére.
Fémmentes (cirkonium) hidak, koronák
A korszerű , esztétikus fogpótlás készítése ma már elképzelhetetlen fémmentes technológia nélkül. Ennek egyik modern vívmánya a CAD/CAM számítógépes rendszerrel készülő cirkonium-oxid korona, híd. A cirkonium-oxid (ZrO2) kerámiát már több mint 20 éve alkalmazzák a művi csípőprotézisek készítésénél. A mai modern fogászatban is elterjedt ennek a sokoldalú, erős és esztétikailag tökéletes anyagnak a használata, melynek megmunkálásához az utóbbi évek technológiai fejlesztése során kialakított CAD/CAM rendszerek szolgálnak.
A cirkonium korona, híd elkészítése során, először fogorvosunk mintát vesz a preparált fogakról, majd az ebből készülő minta adatait, a fogtechnikai laborban, egy speciális szkenner letapogatja, és interneten keresztül a nemzetközi gyártó központba továbbítja, és ott megkezdődik a minta cirkonium vázának legyártása. A korona/híd végső formai kidolgozása már a fogtechnikán, a fogorvosunk által megadott elvárások (szín stb.) szerint kerül kialakításra.
Hátrányai:
drágább megoldás, mint a hagyományos fémvázas pótlások,
hosszabb technikai előkészítési idő.
A piacon több CAD/CAM rendszert alkalmazó gyártó is van, fogászatunk ezek közül, a nemzetközileg is elismert,
Hint-ELs® technológiát alkalmazza. Rendelőnk 7-8 napos elkészítési határidőt vállal, garantált minőségben.
További információk kérése, Bejelentkezés >>

A pácienseink jelentős hányada a frontfogakat érintő esztétikai problémák miatt keresi fel rendelőnket. Találkozunk különböző zománchibákkal (fejlődési rendellenességek), elszíneződött, gyökérkezelt fogakkal, trauma következtében letört metszőfog élekkel, tág fogközökkel (diasztémás fogak) - ezekre a problémákra megoldást jelenthet a porcelán héjak készítése. Héjak segítségével a frontfogak színe, formája, a fogközök nagysága jelentős mértékben befolyásolható. Fontos szempont, hogy a beavatkozás kismértékű foganyag-veszteséggel jár: a fog ajak felőli részéből csiszolunk le egy vékony réteget. Természetesen vannak olyan esetek, amikor héj alkalmazása nem javasolt: rendellenes harapási formák (mélyharapás, elülső keresztharapás), fogcsikorgatás, nagymértékű destrukció (nagymértékben tömött fog, kiterjedt szuvasodás). Rendelőnkben az indirekt héjakat a fogtechnikai laboratóriumunk készíti el a lenyomat alapján, melynek anyaga tiszta kerámia (porcelán). Ennek következtében teljesen vissza lehet adni a szép fogazat esztétikáját.
Részleges kivehető fogpótlások
Abban az esetben készül részleges kivehető fogpótlás, amikor a maradék fogak száma vagy helyzete nem elegendő rögzített fogpótlás készítésére. A szájban nagyobb helyet foglal el, mint a természetes fogak, mivel beborítja a szájnyálkahártya jelentős részeit is. Az ilyen fogpótlások fém, műanyag alaplemezzel, illetve a kettő kombinációjával készülnek. A fogak a műínyrészre rögzülnek. Rögzítésükre kapcsokat vagy precíziós elhorgonyzási eszközöket alkalmazhatunk.
A kivehető fogpótlások
A kivehető fogpótlások olyan fogművek, amelyeket a páciens saját maga is el tud távolítani. Fontos hogy a fogpótlást el is távolítsa, mivel a szájhigiéné, illetve a fogmű tisztítása csak így biztosítható.
Teljes lemezes kivehető fogpótlás
A fogatlan állcsontokon a mimikai izmok, a rágóizmok, és a fizikai tényezők segítségével elhorgonyzott fogművet nevezzük teljes kivehető fogpótlásnak. A természetes fogaknál nagyobb helyet foglal el a szájban, mivel ekkor a pótlás rögzítését csak fizikai és egyéb tényezők szolgálják.
Fogászati kezeléseink során gyakran találkozunk lekopott, letöredezett fogakkal, melyekhez - pácienseinkkel folytatott beszélgetéseink során kiderül – reggelente krónikus kialvatlanság, fáradt ébredés, éjszakánként alvászavar, fülzúgás, nyakfájás, esetenként szájnyitási korlátozottság, kattogó állkapocsízület társul.
Ilyen esetben gyakran éjszakai fogszorításról, fogcsikorgatásról van szó. A mindennapi stressz újrafeldolgozása éjszaka, az elalvás fázisban történik, ami sok esetben a fogak görcsös összeszorításában nyilvánul meg, és az előzőekben már említett tüneteket okozhatja. Ezek a tünetek mérsékelhetőek egy harapásemelő sín segítségével, melyet fogorvosunk mintavételezése után a fogtechnikus készít el.
A feszült nap végén, elalvás előtt a fogakra helyezett sín:
kiemeli az állcsontokat a szorító helyzetből, így gátolja a fogak elakadását,
megakadályozza a fogak további töredeződését, kopását,
Bár ezzel a kiváltó okot (stressz) nem, de a tünetek egy részét orvosolni lehet.
Fontos még azt is tudni, hogy a rosszul elkészített fogpótlások illetve tömések (nem a gnatológiai elveknek megfelelő) is okozhatnak kényszermozgásokat, fogcsikorgatást a szájban, valamint a szabálytalan fogazat (mélyharapás, keresztharapás) is előidézhet állkapocs-ízületi betegségeket, nyakfájást.
Amennyiben a kezeléssel kapcsolatban további kérdései lennének, vagy személyes konzultációt szeretne, akkor várjuk jelentkezését.